meghivo2 Zene Világnapja, 2008. szeptember 30. Biatorbágyi Faluház

A Zene világnapjára két programot hirdetett meg a biatorbágyi Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Faluház. Az Előttem az utódom című koncerten a művészeti iskolai diákok és tanárok adtak elő közösen különböző hangszeren darabokat, megmutatva a hallgatóságnak, hogy felkészült zenetanáraink szárnyai alatt formálódnak a következő évtizedek előadóművészei.

A koncert végén Bolyki András, aki az est levezetője is volt, nyitotta meg Horváth Imre Fénybe zárt hangok című fotókiállítását. Az énekművész a kamera túloldalán állva értelmezte a „hang-képeket”.

Bővebben: Fénybe zárt hangok – Zenészportrék II.

A Magyar Fotográfia Napján, augusztus 29-én a SOTE Korányi Frigyes Szakkollégiumában nyílt kiállítás. Őszinte tisztelettel és magyaros vendégszeretettel köszöntötte a megjelenteket a megszakítás nélkül 51 éve működő, Kiváló Együttes címmel kitüntetett SOTE Aesculap Fotóklub nevében Szarvassy Imre, a klub elnöke.

Bővebben: Fénybe zárt hangok – Zenészportrék